70 vendégház a Szállás másképp online keresőjében!

A Szállás másképp online szállásgyűjteményében már 70 csodaszép és bájos vendégház van. Ebből az alkalomból kérdeztük az alapító-tulajdonost, Kádár Timit. Mitől más a Szállás másképp?

timi

Viccesen “kézműves” szálláskeresőnek  szoktam nevezni: egyedi, kézzel készül, és benne van a lelkem is. Én viszem fel a szállások profilját, figyelembe veszem a tulajdonosok kéréseit és a legjobb vendégekkel kötöm őket össze. Röviden: olyan, mintha egy hosszú, napokig tartó szálláskeresés után csak a krémjét a legjobbját kapnád a listának. Csak családi vezetésű vendégházak, butikhotelek kerülhetnek be, ahol a tulajdonosoknak szívügyük a szállásuk, a hagyományok, régi értékek megőrzése és az, hogy a vendég valóban jól érezze magát. A gyűjteménybe éppen a fentiek miatt, csak meghívásos alapon lehet bekerülni.

Mi a szolgáltatásod lényege?

Azoknak az igényes utazóknak tudok segíteni, akiknek fontos, hogy annak a háznak, ahol eltöltenek pár napot, legyen lelke, története, és ne csak egy hely legyen, ahol lehajtják a fejüket éjszakára. Az elmúlt években a blogjaim, Facebook oldalam segítségével több ezer ilyen gondolkodású utazó gyűlt körém, és ez a közösség már kimondottan igényli és keresi az ilyen szállást.

Másfelől viszont a vendégház tulajdonosokat is képviselem. Fontos nekem, hogy sokukat személyesen ismerem, pontosan tudom, hogy milyen problémákkal küzdenek, mire lenne szükségük. Marketingszakemberként abban tudok segíteni nekik, hogyan tudnak több és jobb vendéget vonzani, és minél jobban kiadni a vendégházukat - nemcsak a főszezonban. Utazási újságíróként pedig cikkekben, blogokban tudom több tízezer emberhez ejuttatni a hírüket.

Mitől társadalmi vállalkozás ez?

Az üzleti céljaim mellett, a vállalt társadalmi cél, hogy a szállásgyűjteményben az ott szereplő szállások egyharmada hátrányos helyzetű kistérségekből kerül ki. Célom, hogy fellendítsem a helyi turizmust, és ezzel segítsem a vendéglátó családok és a kapcsolódó vállalkozások jövedelemhez jutását. Ezen kívül közvetlenül, pályázat keretében támogatok évente egy hátrányos kistérségben működő vendégházat egy fél éves mentorálással, akinek kialakítjuk a marketingstratégiáját, és segítek neki, hogy utána maga is meg tudja csinálni.

Lehet mérni az eredményeidet?

Nemcsak lehet, hanem kell is. Nekem is fontos tudni, és a NESsT is elvárja tőlem, hogy hozzam, amit vállaltam. A pályázaton részt vevő Pócsi Mária vendégháznak érezhetően nőtt a foglaltsága, és a tulajdonost idézve: 

haz

“Nagyon sokat segített a konzultáció. Azért örültem a programnak, mert a gondolkodását változtatta meg az embernek.”

Az online világban amúgy is sok minden mérhető: a vendégházakról írt posztjaimat 10-12 ezren olvassák, és sokszor kapom a visszajelzést, hogy ennek hatására megnőtt az érdeklődés. Hosszabb távon azt is fontos mérnem, hogy a tanácsadásom segítségével mennyi jövedelmhez jutottak a szállásadók és környezetük, hiszen ez a végső cél. A spontán jövő lelkes és dicsérő vélemények viszont minden mutatószámnál többet érnek - szerencsére ezekből is sok van.

Mit adott számodra a NESsT?

Egész biztosan nem tartanék ott, ahol most vagyok. Egyrészt az anyagi támogatás is jól jött: a szálláskereső fejlesztése, dizájnja sok pénzbe kerül. De még ennél is fontosabb a mentorok folyamatos támogatása, segítenek az üzleti keretek meghatározásában és megtartásában, és a céljaim elérésben. Nagyon fontos nekem az az elismerés is, hogy hisznek abban, hogy amit csinálok üzletileg és társadalmilag is hasznos lehet. A NESsT holdudvarába tartozó tanácsadók is területük legjobbjai, akiktől pro bono segítséget kapunk.

Mik a további terveid?

Vannak nagyratörő távolabbi terveim is, de most a közeljövőre koncentrálok. Nagyon nagy szó, hogy 70 igényes és színvonalas vendégház már ott van a gyűjteményemben, ezt szeretném tovább bővíteni, de fontos az exluzivitás, így sok száz ház sosem lesz benne. A másik nagy projekt a következő szállásmarketing pályázat, aminek a kiválasztása épp most zajlik, már előre izgulok, kivel fogunk egy fél éven át együtt dolgozni.

Lépj velünk! - Pályázati felhívás

Kiíró: UniCredit Alapítvány

Lebonyolító: NESsT Magyarország

1.    A pályázat célja

Az UniCredit Alapítvány és az UniCredit Bank Hungary Zrt. elkötelezett a gazdaság fenntartható fejlődése és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése iránt. Ennek érdekében a rendelkezésükre álló eszközökkel olyan szervezeteket és innovatív kezdeményezéseiket szeretnénk segíteni, amelyek fenntartható módon csökkentik a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági kiszolgáltatottságát.

Ennek szellemében az UniCredit Alapítvány a NESsT Magyarország közreműködésével pályázatot ír ki magyarországi székhelyű, nonprofit (civil, nem kormányzati) alapítványok és egyesületek, nonprofit gazdasági társaságok, valamint közhasznú (nonprofit) szociális szövetkezetek számára.

A pályázat célja olyan, a pályázók által vitt, Magyarországon megvalósuló  projektek támogatása, amelyek hátrányos helyzetű csoportokat innovatív módon segítenek hozzá ahhoz, hogy saját erőfeszítéseik és tevékenységük révén javítsanak életminőségükön. A „Lépj Velünk - Társadalmi innovációs program” keretében már kidolgozott és működő projektek továbbfejlesztésének, bővítésének támogatására lehet pályázni. A szakmai zsűri elbírálását követően a maximum négy legígéretesebb pályázó összesen 60.000 euró összegű vissza nem térítendő pénzügyi támogatást és 6 hónapnyi szakmai és készségfejlesztési támogatást kap.

Kizárólag olyan projektek pályázhatnak, melyek nem direkt anyagi támogatást nyújtanak magánszemélyek vagy intézmények számára, hanem egy fenntartható tevékenység bevezetésében vagy elmélyítésében segítenek. Előzmény nélküli kezdeményezés nem támogatható. Az elbírálás során előnyt jelenthet, ha a programnak társadalmi vállalkozás eleme is van, amely akár közvetlenül hat a kedvezményezettek életére, akár a szervezet fenntartható működését biztosítja.

2.    Mit nyerhetnek a pályázók a programban?

  • Pénzügyi támogatást:
    • a szakmai zsűri vissza nem térítendő pénzügyi támogatással ismeri el a felhívás céljaihoz leginkább illeszkedő maximum 4 db pályázatot, összesen 55.000 euró összegben, melyet a nyertesek a projekt vagy társadalmi vállalkozás pályázatban felvázolt tovább­fejlesztéséhez használhatnak fel. A megpályázható összeg pályázónként maximálisan 20.000 euró.
    • Az UniCredit Bank Hungary Zrt. Your Choice Your Project munkatársi szavazáson való részvételi lehetőséget: a nyertesek figyelemfelkeltő vizuális beszámolót készítenek a projekt eredményeiről (videó, prezentáció, stb. formájában), ami alapján a bank munkatársai szavaznak arról, hogy melyik pályázó kapja meg a további 5.000 eurós díjat.
    • 6 hónapnyi ingyenes készségfejlesztési támogatást a társadalmi innovációs kezdeményezés vagy társadalmi vállalkozás értékeléséhez, megerősítéséhez és a teljesítmény menedzsmentjéhez; valamint a nyertesek szakmai támogatási igényeit figyelembe véve egyéb készségfejlesztési lehetőségeket. A maximum négy nyertes pályázó fejlesztési tervének megvalósulását a NESsT és az UniCredit vezető menedzserei egyéni tanácsadással segítik 6 hónapon keresztül. Ezen felül a nyertesek három workshopon vesznek részt (teljesítménymenedzsment, üzleti tervezés és egy az igényeikhez igazodó, közösen kiválasztandó téma). A mentorálási folyamat része a nyertesek támogatása a beszámoló elkészítésében és az Unicredit Bank Your Choice Your Project munkatársi szavazásra felkészülésben.
    • Amennyiben a nyertesek között lesznek a NESsT stratégiai céljaihoz illeszkedő tevékenységű társadalmi vállalkozások, azok lehetőséget kapnak a NESsT kiválasztási folyamatában való részvételre és a kritériumok teljesítése esetén a NESsT inkubációs portfóliójához csatlakozásra.

3.    Kik pályázhatnak?

A „Lépj velünk – Társadalmi innovációs programra” pályázhat minden olyan magyarországi székhelyű alapítvány és egyesület, nonprofit gazdasági társaság, valamint közhasznú (nonprofit) szociális szövetkezet, amelyet a bíróság 2014. december 31-ig jogerősen nyilvántartásba vett, amely az alapszabályának, illetve a létesítő okiratának megfelelő tevékenységet ténylegesen folytatja, és amely megfelel az alábbi feltételeknek:

  • A pályázó már működő társadalmi innovációs projektjét, tevékenységét vagy vállalkozását kívánja fejleszteni. Ennek fényében előzmény nélküli projektek nem támogathatók. Előzménynek számít minden olyan legalább több hónapnyi tevékenység, melyet a szervezet a szóban forgó közösséggel vagy célcsoporttal korábban végzett, vagy pályázatban felvázoltakhoz hasonló tevékenységet egy másik közösségben, célcsoporttal már valamilyen formában megvalósított. Ugyanakkor a pénzügyi támogatás nem egy már megvalósított projektet kíván elismerni, hanem egy már bizonyított társadalmi innováció vagy társadalmi vállalkozás fejlesztési, bővítési tervének megvalósítását kívánja támogatni.
  • A társadalmi innováció vagy társadalmi vállalkozás kedvezményezettjei magyarországi hátrányos helyzetű csoportba tartoznak (például mélyszegénységben vagy fogyatékkal élők, veszélyeztetett élethelyzetű fiatalok, etnikai kisebbségek vagy más perifériára szorult, illetve veszélyeztetett személyek). A kedvezményezettek számára a pályázó nem direkt anyagi támogatást nyújt, hanem egy fenntartható tevékenység bevezetése vagy elmélyítése révén ahhoz segíti őket hozzá, hogy saját erőfeszítéseik és tevékenységük révén javítsanak életminőségükön.
  • Az a szervezet is pályázhat, amelyet a bíróság 2014. december 31. után vett jogerősen nyilvántartásba, de legalább 18 hónapos dokumentálható tevékenységet tud felmutatni.
  • A NESsT portfólió jelenlegi és alumni tagjai abban az esetben pályázhatnak, ha társadalmi vállalkozásuk 2 évnél nem régebben indult.

For-profit formában működő társadalmi innovációs kezdeményezések és társadalmi vállalkozások nem pályázhatnak. További információ arról, hogy ki nem pályázhat, a részletes pályázati kiírásban található.

4.    A zsűri összetétele és a kiválasztás szempontjai

A szakmai zsűri a pályázati kiírásnak megfelelő tartalmi, formai és szakmai kritériumok alapján bírálja el a beérkező pályázatokat, és választja ki a maximum négy nyertest. A benyújtott pályázati anyagokat elbíráló zsűri tagjai a következők:

lepjvelunkzsuri

A zsűri a nyertes pályázókat az alábbi szempontok értékelése alapján választja ki:

  •  A pályázó hátrányos helyzetű közösségekben végzett munkájának eddigi eredményei;
  • A pályázatban bemutatott fejlesztési/bővítési terv várható társadalmi hatása (mind az elért kedvezményezettek számát, mind a hatás minőségét tekintve);
  • A várható társadalmi hatás fenntarthatósága a kedvezményezettek életében;
  • A megvalósítandó projekt innovativitása;
  • társadalmi innováció fenntarthatósága a támogatási időszakot követően (a társadalmi vállalkozások itt előnyt élveznek);
  • A társadalmi innováció egy többszörözhető modell vagy más módon jelentős növekedési potenciállal rendelkezik.
  • Az anyagi és készségfejlesztési támogatás jelentős hozzáadott értéket jelent a pályázó számára.

A zsűri többségi szavazással hozza meg döntését, munkájuk nem nyilvános, döntésük végleges. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a beérkező pályamunkák alapján a pályázati díj egy részét vagy egészét ne ossza ki, vagy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa.

5.    A program menetrendje

Az időzítés tekintetében a kiíró fenntartja a változtatás jogát.

Az időzítés tekintetében a kiíró fenntartja a változtatás jogát.

6.    Hogyan kell pályázni?

A pályázati anyagot elektronikus úton várjuk.

A pályázat beadásának határideje: 

2015. október 31. éjfél

Elektronikus úton beküldendő pályázati anyagok:

  • a kitöltött pályázati adatlap (aláírt, szkennelt változat) - a pályázati kiírás 1. sz. melléklete;
  • a pályázó 2014-es elfogadott pénzügyi beszámolója;
  • az előző egy-két évben megvalósított nagyobb projekt vagy projektek leírása, referenciái (támogatott intézmények vagy személyek elérhetősége, sajtómegjelenések, beszámolók stb.);
  • a „Lépj Velünk - Társadalmi innovációs programban” pályázó projekt indulásától a pályázat beadásáig eltelt időszakra vonatkozóan: a projekt eddigi eredményeit, a ráfordításokat, az eddig elnyert támogatásokat bemutató és igazoló dokumentumok (költségszámítás, fotók, támogatók referenciái stb.);
  • a Nyilatkozat eredeti, aláírt példánya szkennelve - a pályázati kiírás 2. sz. melléklete;
  • az alapítvány vagy egyesület, nonprofit gazdasági társaság, illetve a szociális szövetkezet létesítő okiratának hiteles másolata szkennelve;
  • a nyilvántartását vezető törvényszék által a pályázónak a nyilvántartásban szereplő adatairól kiadott, 15 napnál nem régebbi kivonat szkennelve;
  • az aláírási címpéldány szkennelve;
  • egy 30 napnál nem régebbi NAV 0-s igazolás, vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisból (KOMA) lekért adatlap.

Az elektronikus úton beküldendő anyagokat a következő címre várjuk: hungary@nesst.org .

Az elektronikus levél tárgy rovatának megjelölése a következő legyen:

„Lépj velünk 2015” – A SZERVEZET NEVE (a pályázó szervezet nevének megfelelően).

A hiányos pályázati dokumentációt benyújtó szervezetek pályázata esetében hiánypótlásra kizárólag a pályázati határidőn belül van lehetőség. Határidőn túl benyújtott hiánypótlás a pályázó szervezet automatikus kizárását jelenti.

A nyertes pályázóknak az eredményhirdetést követően, a támogatási szerződés aláírását megelőzően a hivatalos eredeti dokumentumokat papíralapon is be kell nyújtania.

7.    Kapcsolat és további feltételek:

Kapcsolattartó:

Pap Henrik

e-mail: hpap@nesst.org

Telefon: +36 30 352 2685, +36 1 267 0231

Részletes pályázati felhívás

Pályázati adatlap

Társadalmi vállalkozások - Befektetésre készen?

Egy különleges év van a hátunk mögött: az Európai Bizottság által támogatott projektünk keretében azon dolgoztunk, hogy a NESsT Portfólió magyar és román társadalmi vállalkozásai közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a vissza nem térítendő támogatásokon túl alkalmasak legyenek befektetések vagy egyéb finanszírozási formák befogadására, azokat nemcsak a társadalmi célok megvalósítására használva, hanem megtérülést is generálva. nesst-hu-portfolio-2015-retreat-001

Az „impact investment” vagy társadalmi befektetési szektor Magyarországon különösen gyerekcipőben jár, de európai szinten is nagy szükség van az eddigi tapasztalatok megosztására, és ezek alapján új, a szektor hatékony fejlődését lehetővé tévő programok és eszközök kialakítására. Az Európai Bizottság projektjében a NESsT-en kívül még 20 másik szervezet vett részt, akik vagy a kínálati vagy a keresleti oldalon dolgoztak olyan megoldásokon, melyek lehetővé teszik, hogy a társadalmi vállalkozásokba befektetni vágyó szereplők és a finanszírozást kereső társadalmi vállalkozások a jövőben könnyebben értsenek szót, és mindkét oldal számára gyümölcsöző finanszírozási formák valósulhassanak meg.

Hogy mi mindent történt a házunk táján ezügyben? Hadd osszunk meg veletek egy rövid visszatekintést, az alábbi három pillér mentén.

Befektetők és társadalmi vállalkozások találkozása

Bár ez korábban is szokásunk volt, az elmúlt egy évben különösen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy minél több formális és informális találkozási lehetőséget biztosítsunk társadalmi ügyekre nyitott befektetőknek, üzleti szakembereknek és társadalmi vállalkozásoknak. Ebben alapvetően nagy segítségünkre van folyamatosan bővülő saját Üzleti Tanácsadói Hálózatunk (Business Advisory Network – BAN), illetve a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesülettel (HVCA) való stratégiai együttműködésünk.

edzotabor-pitching

A formális találkozások három esetben is „pitching” keretében történtek: „impact” és klasszikus, hazai és külföldi befektetőkből álló bizottságok előtt mutatkozhatott be néhány kiválasztott társadalmi vállalkozás. Elsőként a 300 látogatót vonzó Társadalmi Vállalkozások Napja csúcspontjaként a 27 pályázóból végül a fruit of care és a HellóAnyu!, valamint a Hello90 kapott lehetőséget. Az ACME Labs és a CEU Business School gondozásában megvalósuló Social Entrepreneurship Summiton előadó 7 társadalmi vállalkozó közül 4 volt NESsT Enterprise: az Alko-soft, a fruit of care, a Házikence Tanoda és a Szállás másképp. A harmadik színtér pedig a NESsT Portfólió Edzőtábor utolsó napja volt, ahol hét társadalmi vállalkozás – matyodesign, Kockacsoki, Házikence Tanoda, HellóAnyu, Szállás másképp, Ízlelő, fruit of care -prezentált a 12 üzleti szakemberből álló zsűri előtt. Itt a tábor elején minden vállalkozás személyes, üzleti hátterű felkészítőt kapott, akivel közösen tökéletesítették a prezentációt. Természetesen a rutinszerzés mellett a prezentálók valóban hasznos visszajelzésekkel gazdagodtak, a befektetői szempontok tudatosultak bennük, és a hallgatóság is bepillantást nyerhetett a befektetések világába. A tábori pitchingnek ezen felül is volt tétje: a prezentációk és a zsűri visszajelzései alapján döntöttünk az idei NESsT támogatásokról. Az üzleti fenntarthatóságon és a várható társadalmi hatáson túl az is a szempontok között szerepelt, hogy a mostani vissza nem térítendő támogatás hogyan járulhat hozzá ahhoz, hogy a vállalkozás hamarosan kész legyen visszatérítendő finanszírozás befogadására is. Hogy végül kik kaptak pénzügyi támogatást? Itt megtudhatjátok.

A NESsT Portfóliótagok az edzőtábor során a finanszírozási lehetőségeikről bővebben is tájékozódhattak: vendégelőadók meséltek a GINOP keretében várható támogatásokról, a hitelezésről, az üzleti angyalokról és a kockázati tőkebefektetésekről, hogy körvonalazódhasson a társadalmi vállalkozások számára, hogy – ha nem is holnap, de – középtávon milyen forrásokat használhatnak növekedési céljaik megvalósításához. BAN-tagjaink az edzőtáborban 2 órás kiscsoportos workshopot tartottak pénzügyi menedzsment, időmenedzsment és online marketing témakörökben.

dsc09243

Emellett számos informális fórumon is találkozhattak és beszélgethettek egymással az érdeklődők: a Társadalmi Vállalkozások Napján, különös erővel a piactéren, a BCSDH-tag vállalatokkal való közös forrócsokizáson, és idéntől először a már hagyományosnak tekinthető éves BAN-vacsoránkon is.

Teljesítménymenedzsment és egyéni mentorálás

A NESsT inkubációs módszertana kezdetektől nagy hangsúlyt helyezett a társadalmi vállalkozások személyre szabott segítésére. A portfóliómunkában használt teljesítménymenedzsment eszköz lehetővé teszi, hogy üzleti és társadalmi célokat tűzzenek ki, és negyedévente közösen monitorozzuk a megvalósítást. A havonkénti találkozók során a társadalmi vállalkozások kihívásaira közösen keressük a megoldásokat.

2015 újdonsága volt az is, hogy a BAN-tagok körében mentorprogramot hirdettünk, melynek keretében önkéntes üzleti szakembereink egy-egy kiválasztott portfóliótagot folyamatosan mentorálnak, intenzívebben nyomon követik a vállalkozás épülését, tapasztalataikat és kapcsolataikat megmozgatják a célok teljesítése érdekében. 2015-ben eddig 5 mentori kapcsolat valósult meg.

A projektidőszakban 3 portfóliótagot segítettünk banki hitelezési tárgyalásaiban, és 3 társadalmi vállalkozás számára egy-egy egész napos stratégiai tervező workshopot tartottunk, összesen 7 BAN-tag részvételével. Ezen túl további 8 egyéni BAN-Portfólió találkozó valósult meg az online és offline marketing, a kommunikáció, coaching és stratégiaalkotás területen.

Egymás közötti tapasztalatcsere és együttműködés:

Hatalmas hozzáadott értéke van annak, mikor fórumot teremtünk arra, hogy a társadalmi vállalkozások megosszák egymással a tapasztalataikat, tudásukat. Az elmúlt egy évben erre többek között egy 8 portfóliótag (és 6 BAN-tag) részvételével zajló, 8 alkalomból álló akciótanulás workshop-sorozat keretében, egy kommunikációs tréningnapon, valamint a legintenzívebben a háromnapos bentlakásos Portfólió Edzőtáborban volt lehetőség.

kompetencia

Az edzőtáborban az informális formákon túl ennek kifejezett helye volt a programban: a kompetencia-tőzsde során a számukra bevált technológiákat, eszközöket osztották meg egymással, kapcsolatokat és kompetenciákat „cseréltek”.

Befektetésre készen?

Összegezve az elmúlt év tapasztalatait, elmondhatjuk, hogy a portfóliótagok sokkal közelebb kerültek ahhoz, hogy visszatérítendő vagy pénzügyi megtérülést elváró finanszírozási forrásokra legyenek készek, és szépen alakul a társadalmi vállalkozások iránt érdeklődő, és elköteleződni kész üzleti szakemberek köre is. Ugyanakkor sok még a tenni- és fejlődnivaló mind portfólió-, mind szektorszinten.

  • A társadalmi vállalkozás koncepciója egyre népszerűbb – ötletgazdák, támogatók, befektetők, vásárlók körében – ugyanakkor a támogató infrastruktúra hiánya komolyan akadályozza azt, hogy egyre több társadalmi vállalkozás szülessen, majd idővel váljon kellően éretté ahhoz, hogy befektetések célpontja legyen. Egy megfelelő ösztönzőket alkalmazó országos stratégia és annak megvalósítása lehet ennek hathatós eszköze.
  • A különböző finanszírozási lehetőségek bemutatását a Társadalmi Vállalkozások Napján, és szűkebb körben a Portfóliótáborban is óriási érdeklődés övezte, sokak számára az alapvető információk is újdonságot jelentettek. További ismeretterjesztésre van szükség.
  • A társadalmi vállalkozások és a finanszírozók kevéssé beszélik egymás nyelvét, ennek oldására további találkozási és megismerési lehetőségeket kell teremteni. A különböző intenzitással megvalósult szektorközi találkozások ezt az elmúlt egy évben is nagyon jól szolgálták, ezek folytatására és kiterjesztésére, az elkötelezett üzleti szakemberek körének bővítésére van szükség.
  • A társadalmi vállalkozók üzleti és prezentációs készségeinek fejlődése, társadalmi hatásuk tudatos mérése is elengedhetetlen.
  • Több türelmes (vissza nem térítendő vagy kedvező feltételekkel visszatérítendő) forrásra van szükség ahhoz, hogy a társadalmi vállalkozások teszteljék, finomítsák és bizonyítsák üzleti modelljük életképességét, ehhez pedig több elkötelezett szakmai és pénzügyi támogatóra.
  • Az intézményi befektetők érdeklődése is nőtt az elmúlt időszakban, azonban elvárásaik és rendszereik még nem kellően rugalmasak ahhoz, hogy kedvezőbb feltételeket szabva finanszírozzanak társadalmi vállalkozásokat. A társadalmi vállalkozások számára kínált finanszírozási termékeknek intézményesülnie kell.

A fenti feladatokat természetesen mind magunkénak érezzük, és továbbra is folytatjuk a megkezdett munkát, de várunk újabb és újabb szereplőket, akik készek bekapcsolódni bármelyik fronton!

A társadalmi vállalkozásokon túl szívből köszönjük a közreműködést a következő magánszemélyeknek és szervezeteknek:

ALMÁSI GÁBOR - BARTA CSABA - BERTA ZSOLT - BRANYICZKI IMRE - CSOKNYAI LÁSZLÓ - DEÁK KINGA - CHRIS FARKAS - FERKE JÁNOS - FODOR ANDREA - GARA IVÁN - GÁBOR KATA- HANCZ BIANKA - JUHÁSZ ISTVÁN - KÁROLYI ANTAL - KOHUT GERGELY - KÓBOR IZABELLA - LUGOSI ÁGNES MAJORNÉ LAKÓ RITA - MAROS ANIKÓ - MÉSZÁROS ANNA - NYÉKI EMŐKE - MICHELE ORZAN - PAP HENRIK - P. TÓTH ANDRÁS - RUSZKAI ZSOLT - SCHILLINGER ATTILA - SZILÁGYI LÁSZLÓ - SZLÁVIK PÉTER - TÓTH-MAKRA BEÁTA - TÓTH ZOLTÁN - VARGA ISTVÁN - JAN K. VERWEYEN - ZSEMBERY LEVENTE

downloaddownload-1citi   cvc     downloadeuroedownload-1

 

Erasmus program társadalmi vállalkozóknak

Erasmus program társadalmi vállalkozóknak

 

Társadalmi vállalkozás alapításán gondolkodsz, vagy még csak nemrég indítottad el? Már egy sikeres társadalmi vállalkozást működtetsz, és szeretnéd azt további piacokra kiterjeszteni, örülnél új ötleteknek?

Ha bármelyik kérdésre IGEN a válaszod, akkor ez a lehetőség Neked szól!

Az Erasmus for Young Entreprenuers Program keretében, a Euclid Network által vezetett konzorcium tagjaként a NESsT Magyarországon keresztül is lehetőség van társadalmi vállalkozások részvételére.

Miről szól a program?

Az Erasmus for Young Entreprenuers Program egy olyan határokon átnyúló csereprogram, amely az új vagy erre törekvő vállalkozóknak ad lehetőséget arra, hogy tapasztalt, más, a programban részt vevő országokban kisvállalkozást működtető vállalkozóktól tanulhassanak. A tapasztalatcsere a tapasztalt vállalkozónál való tartózkodás során valósul meg, amelynek segítségével az új vállalkozó szert tesz a kisvállalkozás működtetéséhez szükséges képességekre.

Kik jelentkezhetnek?

  • Új társadalmi vállalkozók, akik elkötelezettek saját vállalkozás elindítása iránt, illetve az elmúlt három év során indítottak el társadalmi vállalkozásukat.
  • Tapasztalt társadalmi vállalkozók, akik a programban részt vevő országok valamelyikében kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői.

Társadalmi vállalkozásnak tekinthető minden olyan üzleti tevékenység, melynek alapvető célja, hogy egy társadalmi problémát megoldjon.

Miért érdemes részt venni a programban?

  • Az új vállalkozó számára egy tapasztalat vállalkozó mellett eltölött idő segíteni fog abban, hogy felkészülj a saját vállalkozásod sikeres irányítására
  • Lehetőséged nyílik továbbá:
    • nemzetközi kapcsolatok építésére;
    • egy másik erurópai piac és különböző üzleti módszerek megismerésére;
    • ágazatspecifikus készségek fejlesztésére;
    • sikeres üzletemberekkel való megismerkedésre, esetleges együttműködések kialakítására.

Miért érdemes társadalmi vállalkozót fogadni?

  • A csereprogram kétirányú tanulási folyamat, amelyben az új vállalkozók és a fogadó vállalkozók kölcsönösen tanulhatnak egymástól
  • Lehetőséged nyílik továbbá:
    • nemzetközi kapcsolatok építésére;
    • hogy együttműködj egy komoly tervekkel és új ötletekkel rendelkező, motivált, fiatal vállalkozóval;
    • új együttműködések kialakítására.

Milyen támogatásban részesülnek a fiatal vállalkozók?

Az utazási és a megélhetési költségeket az Európai Unió biztosítja, amely legfeljebb havi 1 100 € lehet (az összeg az országtól függ), ezen felül segítséget és folyamatos konzultációs lehetőséget biztosítunk számukra.

Mi a tapasztalt vállalkozók haszna?

A tapasztalt vállalkozók anyagi támogatást nem kapnak, de magasan képzett, motivált fiatal vállalkozókkal dolgozhatnak, újfajta piacokat és munkamódszereket ismerhetnek meg.

Hogyan jelentkezhetsz?

Mind az új, mind a tapasztalt vállalkozók a program honlapján jelentkezhetnek, ahol a részletek is megismerhetőek: http://www.erasmus-entrepreneurs.eu/.

További információ

Tóth Laura ltoth@nesst.org +36 1 2670231

Partnerek

A projektet a londoni székhelyű Euclid Network konzorciumvezetőként a NESsT-tel kívül az alábbi szervezetekkel valósítja meg: UnLtd - Egyesült Királyság Project Ahead - Olaszország Centre for Social Investment University of Heidelberg – Németország MOUVES – Franciaország ESLIDER - Portugália

 

10 karácsonyi ajándékötlet a NESsT Portfólióból

Szeretnéd szeretteidet olyan ajándékkal meglepni, ami igazán különleges? Válassz társadalmi vállalkozások termékei közül!

Íme egy TOP 10-es ötletlista a NESsT ajánlásával:

 

10387393_985658231450480_1871691706904005176_nA Kockacsoki ajándékkártyái kis létszámú csokoládé készítő workshopon való részvételre válthatók be, januárban és februárban, előre egyeztetett időpontokban. A megajándékozott egy rövid időre "csokimesterré" válhat és szakember vezetése mellett saját maga készítheti el különleges kézműves csokoládéit. A workshop során a résztvevők kóstolóval egybekötve, játékos formában ismerik meg a csokoládé rövid történetét, az elkészített finomságokat pedig díszdobozba csomagolva vihetik haza.

  • VÖRÖSBOROS ASZALTSZILVAszilva_vorosborban_nagy

Itt válogathatsz a fruit of care finomságai, gyertyái és szappanjai között, a Bazilikánál lévő adventi vásárban pedig beszerezheted őket. Nekünk még mindig a vörösboros aszaltszilva a kedvencünk!

2-óraA látássérülteknek is szolgáltató Alko-soft jóvoltából akár gyengébben látó idős ismerőseinket is megajándékozhatjuk egy tapintható karórával. Az árak a karácsonyi akció keretében igen barátiak, erről és egyéb segédeszközökről bővebben itt.

kek madar (3)Miért ne lephetnéd meg a hozzád közel állókat egy ínycsiklandozó ebéddel vagy vacsorával egy különleges környezetben? Mindkét étterem magas minőségű és finom ételeiről híres, ha még nem volt alkalmad kipróbálni, itt az ideje!

kepesfelirat_tavasznyarA tardi nénik által, szívvel-lélekkel hímzett ruhadarabok nagyon jól mutatnak a karácsonyfa alatt, és tapasztalatból tudjuk, hogy igazán nagy mosolyt csalnak az arcokra. Nézz körül a matyodesign webshopban, vagy válogass személyesen ezeken a helyeken!

downloadIgazán különleges meseélmény a Csimota kiadó Papírszínháza! Válogass a színházhoz való mesék és egyéb progresszív könyvek közül most az Ajándék Terminál keretében a következő helyeken: Design Terminál – Pavilon, WestEnd bevásárlóközpont – földszint, Four Seasons Hotel Gresham, Magyar Nemzeti Galéria – múzeum shop.

rethyAz újrahasznosított farmerből készülő egyedi ruhaköltemények kínálátából a megajándékozott kedvére válogathat majd! Részletek és egy kis ízelítő a honlapjukon

1002462_216577331825958_2016580313_nLepd meg az egészséges életmódhoz vonzódó hölgy ismerősöd azzal a lehetőséggel, hogy maga készíthesse el természetes alapanyagokból saját ajakápolóját, sarokbalzsamát vagy sminklemosóját! A Házikence Tanoda rengeteg házikozemtikumos tanfolyammal vár! Részletek itt.

1383826_593600807436190_7205275373768643541_nCsaládtagjaid szeretnek különleges és igényes helyekre utazni, de nem szeretik az utazást megszervezni? Ajándékozd meg őket a Szállás másképp utazási tanácsadási szolgáltatásával, hogy ez a nyűg lekerüljön a család válláról!

Társadalmi Vállalkozások Napja 2013, Magyarország

SED Hungary 2013

Hiszel abban, hogy egy társadalmi cél és egy üzleti tevékenység összeegyeztethető? Szeretnéd látni, hogy a társadalmi problémákat fenntartható módon kezelik? Mi igen.

A NESsT ezért rendezi meg Magyarországon immár harmadik alkalommal a Társadalmi Vállalkozások Napját, idén az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve.

A rendezvény 2013. június 14-én lesz a Magyar Telekom Tölösi Konferencia Központjában, Budapesten. Örömmel várunk minden tisztelt érdeklődőt: vállalkozókat és társadalmi vállalkozókat, civil szervezetek elhivatott munkatársait, támogatókat, felelős nagyvállalatokat és befektetőket, politikai döntéshozókat és a téma iránt érdeklődő diákokat, oktatókat, valamint a sajtó képviselőit.

Hiszünk abban, hogy a társadalmi vállalkozások ott segítenek munkahelyeket teremteni, ahol arra legnagyobb szükség van, és hogy képesek fenntartható megoldásokat nyújtani egyes társadalmi problémákra akár bizonytalan gazdasági helyzetben is. Emiatt kihagyhatatlan szereplői a válság utáni gazdaságnak.

Milyen témákat járunk körbe a harmadik Társadalmi Vállalkozások Napján?

* Mi kell ahhoz, hogy virágozzon a társadalmi vállalkozási szektor? Új lehetőségek és kihívások bemutatása, valamint külföldi tapasztalatok megosztása. * Így kell ezt csinálni! Magyar és külföldi társadalmi vállalkozások sikeres modelljeinek és jó gyakorlatainak bemutatása. * Milyen hatást érnek el a társadalmi vállalkozások? A társadalmi vállalkozások problémamegoldó erejének és a bennük rejlő lehetőségek megmutatása és ünneplése. * Fogjunk össze! A társadalmi vállalkozások közösségének építése. Színes, beszélgetésre ösztönző programok révén lehetőséget szeretnénk biztosítani a társadalmi vállalkozásoknak, a civil szervezeteknek, a kormányzati szereplőknek és a kapcsolódó területek szakértőinek a találkozásra, az összefogásra és egy közösség kialakítására.

A rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz:

1. a Társadalmi Vállalkozások Kiállítása és Vására, amelyen a látogatók megismerkedhetnek a magyarországi társadalmi vállalkozások, és ezen belül is a hazai szociális szövetkezetek termékeinek és szolgáltatásainak kínálatával; valamint 2. a Tükörben a Világ c. kiállítás, mely egy felfedezőút az emberi természetről és a fenntartható fejlődésről.

Részletes program Regisztráció

2s